Bobby McFerrin, 2010

A jazz egyik legnagyobb énekes egyénisége, aki műfaji sokoldalúságát hosszú ideje nem csak hangjával bizonyítja, hanem karmesterként is, augusztusban Magyarországon két koncerttel zárja VOCAbuLarieS című legújabb albumának turnéját.

-A VOCAbuLarieS nagyon hosszú ideig készült, hét év munkája volt, amíg alkotótársad, Roger Treece a neki átadott rengeteg improvizáció hangfelvételét végighallgatva és kielemezve összegyűjtötte azokat az ötleteket és motívumokat, amelyeket azután meghangszerelt kompozíciókká szerkesztett. Ezzel kapcsolatban kezdjük egy kvíz kérdéssel: a zeneírásnak ez a módszere még az album meghallgatása előtt eszembe juttatott egy régi lemezt, amelyen közreműködőként vettél részt és az improvizáción alapuló komponálási technika mellett abban is hasonlít a VOCAbuLarieS-re, hogy különböző zenei kultúrák hatásainak jellegzetes keveredése adta meg végső hangzását. A leírás alapján sejted, melyik lemezről van szó?

-Az én lemezem volt az?

-Nem, csak közreműködő voltál rajta. Még a címadás témájában is volt némi hasonlóság, Dialects volt a címe.

-Tényleg! Joe Zawinullal csináltuk a nyolcvanas évek elején.

-Míg Zawinul a saját improvizációiból állította össze azokat az alapokat, amikre később az énekszólamok felkerültek, addig a VOCAbuLarieS esetében nem te, hanem Roger Treece dolgozta fel az anyagot.

-Roger egy kutató precizitásával rengeteg koncertfelvételt hallgatott végig és összeválogatta azokat a darabkákat, amikből tovább lehetett gondolkodni. A Wailers című szám például három vagy négy különböző Voicestra koncertfelvétel alapján született.

-Ebben a folyamatban volt valamilyen tevékeny részed vagy csak átadtál Rogernek egy nagy halom archív felvételt és ő kész darabokkal tért vissza?

-Az én szerepem leginkább arra korlátozódott, hogy biztosítsam számára a megfelelő mennyiségű nyersanyagot és én már csak a kész számokat hallottam viszont.

-Okozott bizonyos esetekben meglepetést, amit visszakaptál tőle? Olyan ötletekre és megoldásokra gondolok, amelyek az adott nyersanyagból nem jutottak volna eszedbe, vagy amelyek teljesen más megvilágításba helyezték az eredeti alapot?

-Azt hiszem, Roger fantasztikus munkát végzett. Az egyik legfontosabb dolog, amit megtanultam tőle, hogy hogyan fejlődnek a darabok, hogyan megy át egyik téma a másikba. Ez egy nagyon értékes lecke volt számomra. Azóta az improvizációim során kicsit ?zenekaribb? módon hallok dolgokat. A Rogerrel való együttműködésből és a karmesterként szerzett nagyzenekari tapasztalataimból, Mozart és Beethoven darabjainak tanulmányozásából egyaránt sokat kaptam annak megértéséhez, hogy hogyan lehet az improvizált darabokat létrehozni és fejleszteni. Hogy minden hang egy elrugaszkodási pont lehet egy új darab, új hangnem, új ritmus, új hangulat vagy új textúra irányába. Ez bizonyos értelemben olyan volt, mintha visszamentem volna az iskolába. Rogernek nagy rend van a fejében, én nem vagyok ilyen fegyelmezett. Én egy improvizáló zenész vagyok, ő egy igazi zeneszerző.

-Meglep ez a fajta éles határ a szerepeket illetően. Ez azt jelenti, hogy korábban nem jutott eszedbe, hogy a saját improvizációidat visszahallgatva továbbgondold és fejleszd azokat?

-De, csináltam már így kompozíciókat, de ez soha nem vált szisztematikus munkamódszerré, mint ahogy ezt Roger csinálta.

-Emlékszem, hogy volt egy agyonnézett régi VHS kazettám egy szólókoncertedről a Pori Jazzfesztiválról. Verőfényes napsütésben többezren ültek a színpad előtt a fűben, leginkább, mint egy strandon vagy egy kiránduláson és egyedül énekeltél. Az előadás zeneileg magáért beszélt, ebben nem volt semmi meglepetés, az viszont nagyon meglepő és lenyűgöző volt, hogy az egyáltalán nem koncertszerű körülmények között úgy kommunikáltál a közönséggel és olyan hangulatot tudtál teremteni, mintha egy zsúfolt kis klubban volnánk, ahol semmi sem tereli el a közönség figyelmét az előadásról. Ez egy természetes adottság vagy tudatos fejlesztés eredménye?

-Valójában mindkettő. Egy természetes adottság, amin sokat kell dolgozni. Sokaknak vannak képességeik, amikkel nem foglalkoznak, mintha kapnának egy ajándékot, amit nem csomagolnak ki. Szóval, ez egy ajándék, hogy így dolgozhatok az emberekkel és nagy élvezetet ad. Egész karrierem során soha nem gondolkodtam úgy, hogy én itt vagyok a színpadon és ti meg ott a nézőtéren, hanem mindig úgy tekintettem, hogy mi vagyunk itt. Amikor először színpadon álltam rettentő kényelmetlenül éreztem magam, de az idők folyamán megtanultam, hogy hogyan kell a közönséggel bánni és ma már a színpad a második otthonom. Nagyon nyugodt vagyok és nagy bizalmam van abban, hogy a dolgok működni fognak.

-Említetted, hogy vannak, akik nem becsülik meg az élettől kapott ajándékokat. E gondolat jegyében van valamilyen kialakult módszered arra, hogy a hangodat fizikailag karbantartsd és megőrizd?

-Nem igazán. Minden nap énekelek egy kicsit, ez része az életemnek, de nincs egy kialakult gyakorlási rutin, amit követnék. Pár percet énekelek itt, pár percet amott és így mindig összejön a napi adag.

-Hosszú évekkel ezelőtt kifejlesztettél egy teljesen egyedülálló technikát, amivel egy egész zenekar hangzását vagy képes énekhanggal visszaadni. Az egyes hangszerek emulációjának nyilván komoly technikai vonatkozásai vannak, de van egy másik aspektusa is, különösen élőben, amikor nincs lehetőség soksávos rögzítésre, így egy időben egyetlen énekhang tud csak megszólalni. Ez pedig az, hogy ki kell tudnia elemezni, hogy az adott darab minden pillanatában mi az az egyetlen szólam, amely éppen akkor a legfontosabb és leginkább reprezentálja a zenekar hangzását. Mennyire volt szisztematikus az a munka, amivel megtanultad elemezni és feldolgozni az így előadott darabokat?

-Nagyon. El kell tudni dönteni, hogy mennyi információt adjak át a közönségnek, ami minimálisan szükséges. Ha például adok egy basszusszólamot, akkor az annyi és olyan legyen, hogy a közönség fejben akkor is tovább hallja, amikor abbahagyom és áttérek mondjuk a harmóniamenetre. Ezután abból is pont annyit kell jeleznem, amennyi ahhoz kell, hogy fejben tovább hallják és áttérhessek a dallamra vagy egy ritmusalapra és így tovább. Mire minden szólam megvan, addigra fejben megszólal a komplett szám.

-Ez valószínűleg a leginteraktívabb zenehallgatási módszer. Ösztönösen tudtad, hogy egy-egy szám esetében hogyan kell mindezt megvalósítanod, vagy hosszabb elemzőmunka előzte meg a színpadra állást?

-Nagyon tudatos elemzésre és előkészítésre volt szükség. A szóló előadásaimat hat éves felkészülés után kezdtem csak meg. Ebből az első két évben tudatosan nem hallgattam egyetlen énekest sem. Sem klasszikust, sem jazzt, sem popot, egyáltalán semmit, mert nem akartam más énekesek befolyása alá kerülni. Azután jött a zenék elemzése és a szükséges minimális információ kiszűrésének módszere, tehát nagyon is tudatos volt az előkészítés. Ennek már több évtizede és a tanulás a mai napig sem fejeződött be.