fb-logo-black

Zenész interjúk

Aerosmithtől Zawinulig

Újságíróként több, mint tizenöt éven át készítettem interjúkat a legkülönfélébb műfajokból ismert külföldi zenészekkel az írott és elektronikus média számára. A beszélgetések nagyrészt a Zenész magazinban, a Blikkben, a Petőfi Rádióban és egy műsorgyártó vállalkozásunk jóvoltából rengeteg helyi rádióban jelentek meg, többnyire a 90-es években. Annak ellenére, hogy a visszajelzések szerint az interjú alanyok és a közönség is szerette ezeket beszélgetéseket, az elhatalmasodó időhiány miatt egyre ritkábban tudtam velük foglalkozni.

Az amúgy hangzatos "A-tól Z-ig" címmel egyébként majdnem lett egy kis baj: az Aerosmith interjúmat nagyon hosszú kutatással sikerült csak megtalálnom. Nem vagyok egy öndokumentáló alkat, úgyhogy bajban voltam az anyagok összegyűjtésével, amikor eszembe jutott, hogy ennyi év után már érdekes lehet elolvasni, miről mit gondoltak akkoriban a kor sztárjai (akik közül sokan a mai napig is a zenei élet ismert szereplői maradtak). Így fordulhatott elő, hogy az emlegetett Aerosmith anyagon kívül is több olyan interjúnak nem leltem nyomára, amelyekre pedig határozottan emlékszem. Ilyenek voltak többek között Jojo Mayer, Bill Evans, Eliza Gilkyson. Ha megtalálom őket, ígérem, felteszem azokat is.

A meglepetéseknek volt egy kellemesebb fajtája is, amikor olyan interjúkat találtam, amikről viszont teljesen megfeledkeztem az évek során. Ezeket én magam is úgy olvastam újra, mintha először kerültek volna a kezembe. Hiába, a szenilitás rengeteg új élményhez segíti az embert. Erről az jutott még eszembe, hogy a szenilitás rengeteg új élményhez segíti az embert...