Bruce Dickinson - Iron Maiden, 1995

Április 25-én játszik a BS-ben az Iron Maidenből kivált énekes, Bruce Dickinson, akinek szólókarrierje sem indult kisebb sikerrel, mint amihez előző zenekarával már hozzászokhatott. Beszélgetésünkre a koncertet megelőzően került sor.

- Bár valószínűleg ezt a kérdést teszik fel neked mostanában a leggyakrabban, mégis szeretném megtudni, miért váltál ki az Iron Maidenből.

- Egyszerűen azért, mert volt bennem egy vágy, hogy továbblépjek, és valami mást csináljak. Eltöltöttem tizenkét nagyszerű évet az Iron Maidennel, de úgy éreztem, már nem tudok semmi újat csinálni a zenekar keretei között, így azt gondoltam, megpróbálok valamit egymagam.

- Tudomásom szerint már a zenekar tagjaként is voltak szóló próbálkozásaid, ami azt jelenti, hogy akár ilyen módon is folytathattad volna.

- Nem, nem igazán. Azt hiszem, ha egy zenekar tagjaként csinálsz egy szóló albumot, azt sosem veszed túl komolyan, legalábbis nem annyira, mintha tényleg magad volnál. Amikor a Tattooed Millionaire-t csináltam, tudtam, hogy visszatérek a megszokott „munkahelyemre". A Tattooed Millionaire egy jó kis örömzene volt, nem tulajdonítható neki túlzottan nagy fontosság. A számokat két hét alatt írtuk, szórakozásból, nyári időtöltésként. De ha szólista vagy, és lemezeket kell kiadnod, új zenét kell csinálnod, az teljesen más helyzetet jelent.

- Voltak kétségeid vagy félelmeid, amikor így döntöttél?

- Persze; egy ilyen zenekart csak úgy otthagyni és egymagad továbbállni... elég félelmetes. De egyáltalán nem bántam meg a döntésemet. Sokkal pozitívabban gondolok a zenére, mint amikor eljöttem az Iron Maidenből. Mostanra lett egy állandó zenekarom. Azt hiszem, a kiválásomat követően épp az volt az egyik fő problé­ma, hogy nagyon zavaros volt a helyzet, senki sem tudta, milyen lesz a zeném, kik lesznek a zenészeim meg ilyesmik, és ez nem segített tisztázni a közönség számára, hogy mit is akarok tulajdonképpen, de most már közel egy éve állandó a csapat a hátam mögött, készül egy élő lemezünk, a következő állomás a stúdióalbumunk felvétele lesz május elején, augusztus végére, szeptember elejére tervezett megjelenéssel.

- Szándékosan választottál nagyon fiatal zenészeket?

- Hát, ha olyanokkal találkoztam volna, akik idősebb létükre is elég pozitívan viszonyulnak a dolgokhoz, akkor mindegy lett volna a kor.De a tapasztalat szerint a lel­kes zenészek többnyire fiatalok. Az öregebbek fáradtak, sok mindenben cinikusabbak, a fiatalabbak viszont megállíthatatlanok, nem ismernek lehetetlent, ezért ke­restem fiatal zenészeket. A gitárost, Alex Dicksont öt éve ismertem meg, akkor volt 18, és én teljesen elájultam a játékától.

- Van valami, amit csak ők tudnak megcsinálni zeneileg?

- Mivel nagyon tehetségesek, elég hamar kialakult -ha úgy tetszik- a saját stílusunk. Ez leginkább olyan, mint egy power trió, azaz gitár, basszus és dob, de annyi különleges hatás ért minket, modernek és húsz-huszonöt évvel ezelőttiek egyaránt, hogy az egész egy olvasztótégelyre hasonlít leginkább. Néha például mintha jazzhatásokat lehetne érezni a dobosunknál, aki egyébként is képes mindent fejre állítani.

- Milyen érzés a legöregebb, legtapasztaltabb tagnak lenni? Egyenlő félként tekintetek egymásra?

- Teljes mértékben. Munka közben úgy dolgozunk együtt, mint egy csapat. Hosszú évek óta csinálok lemezeket, és képes vagyok egy-egy közös ötletre azt mondani, hogy van még valami, amitől jobb lehetne, még többet adhatna. Tudom, ez megőrjíti őket, mert mondták, de néha az ösztönöm azt sugallja, hogy még érdemes dolgozni rajta pár napot, és ezáltal egy amúgy jó ötletből valami még jobb lehet. Ezt el kell viselniük tőlem, de általánosságban mindnyájan bízunk az ösztöneinkben, és ez bevált.

- Mi a véleményed a hagyományos brit heavy metal állapotáról és jövőjéről? Merthogy sok ismert zenekart hallottam panaszkodni az ottani állapotokról. Egyetértesz velük?

- Nem, egyáltalán nem. Azt hiszem, a brit rock állapota nagyon egészséges. Ha olyan zenéket akarsz hallani, mint 1978-ban vagy 1981-ben, akkor persze lehet azt mondani, hogy ma nem túl egészségesek a viszonyok, de mégis kikerül néhány fantasztikus zenekar Angliából. Például a Television, a Wild Hearts és mások, akikről biztos nem hallhattál, és akiknek a demóit a rádióműsoromban megkapom. Hihetetlenül sok tehetség van Angliában, akik csak most bontogatják szárnyaikat, és hívják fel magukra a figyelmet. Szóval, én nem látom a bajt az angol rockélettel kapcsolatban, szerintem két-három év múlva nagyszerű angol zenekarokról fogsz hallani.

-Tudom, hogy Londonban történelem szakra jártál főiskolára. EI is végezted tanulmányaidat?

- Sajnos igen.

- Miért sajnos?

- Mert semmire sem emlékszem.

- Az egyáltalán nem baj. Arra a pontra azért emlékszel, amikor elhatároztad, hogy zenész leszel, azaz, hogy ebből akarsz megélni?

- Az utolsó vizsgám letétele utáni napon történt mindez. Mert két héttel a vizsgák előtt kaptam egy ajánlatot egy Samson nevű zenekartól. Megkérdeztem tőlük, hogy tudnak-e egy kicsit várni, mivel vizsgáim vannak, amiket le kell tennem. Szóval, ez lett az első hivatásos zenészi állásom, amit a megélhetésemért csináltam. Persze nem volt valami nagy megélhetés, de legalább letettem a garast amellett, hogy ez az, amit csinálni akarok.

- Szóval nem sokat bizonytalankodtál, amikor választanod kellett?

- Nem, dehogy is, egy pillanatig sem tétováztam. Bármire kész voltam, hogy bekerüljek a rock and roll világába.

- Mi lettél volna, ha nem leszel ze­nész?

- Nem tudom, valószínűleg valamit a szórakoztatóiparban csináltam volna.

- Akkor tehát a történelem rossz választás volt?

- A történelem nagyszerű választás volt, mert az állam fizette, hogy három évig járjak a főiskolára, és üljek a fenekemen, és tanulhassak énekelni.

- Mióta tart a mostani turnétok?

- Csak most fogjuk kezdeni. Tavaly év végéig turnéztunk, karácsony előtt hagytuk abba, új anyagot kezdtünk írni, és az élő lemez keverésén dolgoztunk. Dél-Amerikában kezdjük a turnét, körülbelül két hete leszünk úton, mire Magyarországra érünk.

- Sokban megváltoztatjátok a dalaitokat a koncerteken?

- Nem olyan nagyon, de azért van néhány különbség. Bizonyos dolgokat átalakítunk, mert így érdekesebb, a közönség számára is.

- Mennyire rögzített az anyag? Mennyi helyet hagytok az improvizációnak vagy a közönséggel való kölcsönhatásnak?

- Az az egyes daloktól függ. Ez a zenekar nagyon jól improvizál, képesek hosszú ideig játszani. Ez tulajdonképpen egy kis gondot is okozhat, mivel néha annyira belefeledkeznek, hogy a közönség megkérdezheti: „Elnézést, de mi a franc történik itt?" Tavaly év végén volt néhány koncert, ahol egész furcsa dolgokat csináltunk, szinte Frank Zappa-szerűeket. Amikor vissza­hallgattuk a felvételeket, azt mondtuk, talán ebből egy kicsit vissza kellene venni.

- Jól fogad benneteket a közönség?

- Nagyon is jól.

- Vársz valami különlegeset egy kelet-európai országbeli koncerttől? Ugye nem először jössz Magyarországra?

- Nem, már kétszer vagy háromszor játszottam Budapesten az Iron Maidennel, és egy nagyszerű előadást várok, mindig nagyon jól éreztem magam ott.

- Remélem, ez huszonötödikén sem lesz másképp.

(Zenész magazin, 1995.03.)