Steve Vai, 1995

A gitárosok egyik legnagyobb ideálja néhány hónapja olyan érdekes lemezt csinált, ami nem csak a gitárosok fantáziáját mozgatja meg.

- Mindenekelőtt szeretnék gratulálni az Alien Loue Secrets albumodhoz, ami szerintem nagvyszerűen sikerült, tele van fantasztikus ötletekkel. Nagyon nehéz manapság igazán új és érdekes dolgokkal előállni, különösen, ha valaki instrumentális zenét játszik, de ez a lemez mindenképpen kivételes.

- Technikailag abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy szabadon kísérletezhetek új hangzásokkal.

- Hogyan jellemeznéd az Alien Love Secrets és a korábbi lemezeid közötti különbséget?

- Az első szólólemezem a Flexible volt. Ez eléggé sajátos lett. Beültem egy stúdióba, ahol szabadon játszadozhattam a gombokkal, és megtanulhattam a produceri munkát azokon a furcsa dalokon, amiket írtam és felvettem. Akkoriban Frank Zappával dolgoztam, és nagyon hatott rám a zenéje, ezt meg lehetett állapítani a Flexible-t hallgatva. Azután különböző zenekarokban játszottam, majd elkészítettem a következő szólólemezemet, a Passion and Warfare-t. Ezen a lemezen gyakorolhattam igazán szerzői és produceri képességeimet a rockos hangszereléseken keresztül. Nagyon más lett, mint a Flexible. A lemez instrumentális, de itt-ott használtam néhány énekhangmintát. A hangszerelések nagyon vastagon szólnak, grandiózus a hangzása, mintha én lettem volna az erdő királya, tudod, mire gondolok? Aztán jött a Sex In Religion. Azt hiszem, ez be volt tiltva Budapesten. Nem tudom, hallottál-e róla, de ezen a lemezen nagyon sok ének volt, hetvenkét sávot használtam, sok­ban különbözött az előző lemezeimtől. Össze akartam hozni egy zenekart, turnézhattunk is, ami nagy öröm volt. A Sex In Religion énekközpontúságával, semmiképpen nem nevezhető gitárlemeznek, inkább zenekari produkció volt. Amikor eljött az ideje az új lemeznek, elkezdtem fölvenni számtalan különféle zenét. A végén annyira különböző dolgokat vettem fel, hogy ha azokat egy lemezre tettem volna, rendkívül széttagolt anyagot kaptam volna, ezért inkább fogtam egypár nagyon gitárcentrikus, egyszerű, egyenes dalt, és ebből lett az Alien Love Secrets. Egy olyan lemezt akartam csinálni, ami instrumentális, egyszerű, rájátszások nélküli és rövid, hogy a hallgató ne fáradjon el. A jövőbeli munkáim is ilyen sokszínűek lesznek, mint az eddigiek. Nem akarnék egyféle zenére ráállni, mert az túl unalmassá válhat. Lehet, hogy ez aláássa minden esé­lyemet a popszakmában, de én inkább akarnék zenész lenni, mint popsztár.

- Szerinted a mai környezet mennyire kedvez az ilyen fajta zenének? Milyen fogadtatásra számítasz?

- Az én zenémet hűségesen figyelemmel kísérik mindazok, akiket az ilyen jellegű zene érdekel. Várakozással tekintenek elé, hiszen ilyen zenét nem túl sok helyről szerezhetnek, és én boldog vagyok, hogy egyike lehetek azoknak, akiktől megkaphatják. Bár meglehet, hogy virtuóznak lenni ma nem ugyanolyan menő és divatos dolog, mint korábban volt, én mégis szeretem fölvenni a gitáromat és azt figyelni, ahogy repülnek az ujjaim. Igazi öröm, ha bármit gondolok, azt a kezem erőlködés nélkül lejátssza, és megszólal az erősítőmön. Nagy élvezet és megtiszteltetés, hogy ilyen kontrollom van a hangszer felett.

- A lemezborító szerint te voltál a felvétel hangmérnöke is. Érdekelne, hogyan kezdtél el ezzel is foglalkozni, mivel a gitárosok jó részére nem jellemző a technikai érdeklődés.

- A produceri és a hangmémöki munkára a szükség vitt rá. Nem volt olyan lemezkiadó a Földön, amelyik pénzt adott volna arra, hogy azt a zenét csináljam, amit akarok, hogy kifizethessem azokat, akiknek a munkájára szükségem lett volna. Tudom, nem én vagyok a legjobb hangmérnök, és remélem is, hogy a jövőben csinálhatok felvételt más hangmérnökökkel, de az az igazság, hogy nem szeretek olyanokkal dolgozni, akiknek kínlódás a velem való munka. A zene miatt vagy a beleölt idő miatt, vagy mert más dolgokkal akamak foglalkozni. Ez nem azt jelenti, hogy rossz lenne velem dolgozni, de azokat szeretem, akik igazán benne vannak a zenében, és valóban érdeklődnek. Ilyeneket azonban nehéz találni, ezért vagyok én magam a hangmérnök legtöbbször: ilyenkor kedvemre dolgozhatok.

- Ez olyan hihetetlenül hangzik. A lemezedet hallgatva azt gondolná az ember, hogy sokan lennének, akik boldogan dolgoznának ilyen zenék felvételén.

- Nos, mostanában például egy fiatal hangmérnök, Sergio Bossi, aki nagy gitárrajongó, szereti ezt a zenét is, ő segített az Alien Love Secrets elkészítésében. Amikor annak idején elkezdtem, azt sem tudtam, mi a különbség a be- és a kimenet között, ha össze kellett dugni a hifitornyomat, akkor már tényleg ideges voltam. Sok munkával, visszahallgatással, a hibáimat felismerve tanultam meg, amit tudok, és mára a gitározás mellett a munkám szerves része lett a keve­rőpult használata, a mikrofonok elhelyezése.

- Igen, de a saját hangod létrehozása mégis más, mint mondjuk egy akusztikus dobfelszerelés felvétele, ami nagyon nehéz feladat, ráadásul nem is a te hangszered. Hogyan kezdtél más hangszereket is felvenni? Ez nem szigorúan a te feladatod lenne.

- Ki húzza meg, hol a határ, mi az én feladatom és mi nem? Ki mondja azt, hogy „te csak játssz a gitárodon, és fogd be a szád"? Szeretek dobot felvenni, egy jól zengő szobában álló dobszerelés felvétele nagyon izgalmas, érdekel a mikrofon pozicionálása, vagy hogy melyik mikrofon válik be egy adott dobszerelésnél, és rájöttem, hogy ez a hangmérnökség. Ha hiszed, ha nem, az egyetlen dolog, amivel igazán komoly gondjaim voltak, az a saját gitárom hangja: igazán szenvedek, amikor egy jó gitárhangot kell csinálnom, rengeteget ülök fölötte, és gyakran vagyok vele elégedetlen.

- A lemez negyedik számának, a Boy From Seattle-nek a végén egy nagyon érdekes hangzás hallható, amit más gitárosoktól még nem hallhattunk. Néhány hangot egészen magasra hajlítasz. Elmondod, hogyan csináltad?

- Igen, fogtam a H húrt, a körmömet alá tettem, és elhúztam a nyaktól, ez adja azt a furcsa hangot, amin a kis dallamot játszottam a Boy From Seattle végén.

- Tényleg, a fiad hallható a Ya Yo Gakkben?

- Valóban ő az.

- Mennyi idős volt a felvételen?

- A Ya Yo Gakk története az, hogy szeretek felvételeket csinálni a hordozható DAT magnómra. Többórányi anyag jött össze két-három-négy éves kora között, amikor énekelt meg kiabált, ezt az egészet számítógépre tettem, majd apró darabokra szabdaltam, és ritmusba rendeztem, aztán az ének köré megírtam a zenét. Ez a Ya Yo Gakk.

- Apropó: család! Milyen eredetű név a Vai? Nem hangzik nagyon angolosan.

- A név olasz. A nagyszüleim Olaszországból jöttek. Azt hiszem, valami olyasmit jelent, hogy menni.

- Büszke vagy a gyökereidre, vagy nem igazán törődsz vele?

- Élvezem az olasz örökséget, amikor Olaszországban járok, vagy olaszokkal vagyok együtt, illetve ha összejön a család, de igazán nem számít, hogy mi vagyok. Nem foglalkozom vele, azt hiszem, ezek olyan dolgok, amire másoknak van szükségük, hogy azonosítsák magukat. Ha megkérdeznél, ki vagyok, azt felelném, hogy Amerikában születtem, úgyhogy valószínűleg amerikai...

- Meghallgatod a legújabb zenéket, hogy az ismereteidet frissen tartsd?

- Igen, mindig keresem a jó zenét. Nem szeretek falakat húzni, mindent meghallgatok, ami ihletett. Átfuthatnád a lemezgyűjteményem és a Nine Inch Nailstől Barbra Streisandig sok mindent találnál. Ami a különféle zenéimben a közös, az az inspiráció, az ihletettség, ez vitathatatlan. Mindig is érdekeltek az új dolgok, még az alternatív zenekarok is, szóval általában figyelek, és ezt élvezem is.

- Mit tartasz az elmúlt évek legizgalmasabb zenei fejleményének?

- Mit is, mit is... annyi minden történt... Van egy-két új zenekar, mint mondjuk a Pearl Jam vagy a Stone Temple Pilots, ezeket nagyon szeretem, de néha szeretek elmerülni az archív dolgok között és eldugott zenekarokat felfedezni. Ez nagyon könnyű volt régebben, csak el kellett mennem a kis lemezboltokba turkálni. Ami ma igazán izgalmas, az az Intemet. Az Internet segítségével a számítógépedre lemezszerződéssel nem rendelkező zenekarok számait töltheted át, és hallgathatod meg. Ez nagyon érdekes, mert lehetőséget ad azoknak a zenekaroknak, akiknek semmijük nincs, hogy életjelt adjanak magukról anélkül, hogy meg kellene küzdeniük egy lemezkiadó hatalmával.

- Mennyi szabadságot engedsz magad­nak és a többieknek a zenekarban a koncertek során? Mennyi hely van az improvizációra a dalok kötött struktúráján belül?

- A legutóbbi tumén elég kötött volt a pro­gram. Szeretek egy adott szerkezetet követni, de néha teljesen szabadon improvizálok, néha a zenekar is elengedheti magát. Ami a többi hangszer szólóit illeti, volt egy-egy dob-, basszus- vagy énekszóló, a billentyűs is nyúzott, hogy hadd legyen neki is, talán majd a következő turnén, de alapvetően én élvezkedek, én vagyok az, aki irányít.

- Mennyire volt nehéz lekaparni rólad azt a metálfestéket, amivel a lemezborítón voltál befestve? Merthogy a kép alapján elég szilárdnak látszik.

- Az Alien Love Secrets fotózása igazi élmény volt, mert szerettem volna az egész testemet befesteni a metálfestékkel, és kíváncsi voltam, milyen érdekes fotókat csinálhatunk. Szóval tetőtől talpig befestettek ezüst ruhafestékkel, beleértve minden testrészemet...

- A te ötleted volt a dolog?

- Egy ötletroham szülötte volt köztem és a menedzsmentem között. A leszedéskor egy hitelkártyával kapartuk le, ez mindennél jobban bevált, a legnehezebben a hajamról lehetett leszedni. Csináltam egy videót az egész lemezről, ami nemsokára kint lesz, hárman játsszuk az Alien Love Secrets dalait, és néhány számban mindnyájan be vagyunk festve, úgyhogy ekkor társaim is voltak a szenvedések elviselésében.

- Köszönöm, és remélem, ha nem is Magyarországon, de legalább a közelben láthatunk majd élőben is az Alien Love Secrets anyaggal, és a legjobbakat kívánom a lemez jövőjét illetően.

(Zenész magazin, 1995.07.)