Megasztárok egy nanopiacon (2004)

Véget ért a sosem látott médiafelhajtás mellett megrendezett verseny, amely szinte példátlan módon egyöntetű elismerést váltott ki minden fórumon. Magával a műsorral valóban nem sok baj volt, hiszen vitathatatlan, hogy óriási tehetségek kaphattak benne nyilvánosságot. Ezzel együtt meglehetős aggodalommal és szorongással figyeltem a döntő végét, azon gondolkozva, hogy tudják-e a többségükben szikrázóan tehetséges gyerekek, hogy mi vár rájuk ezután. Megtehettem, hogy ilyeneken gondolkodjak, mivel az utolsó három szereplő bennmaradása után úgy éreztem, teljesen mindegy, melyikük nyer, jó kezekbe kerül az első hely.

A műsorban elvileg tehetséges fiatalok pályájának indulását láthattuk, de belegondoltak-e a versenyzők, hogy fejjel lefelé állított országunkban, ahol minden fordítva működik, az ő karrierjükről szóló film is visszafelé pereg? Soha ekkora médiavisszhangot nem fognak kapni, soha ennyi rajongójuk nem lesz, soha ekkora háttércsapat nem lesz mögöttük, mint pont az induláskor és innen csak lejjebb vihet az út. Bevásárlóközpontok parkolóiban tartott remek ródsókban plébekkelhetnek, mehetnek kínos beszélgetésekben feszengeni a tévék tökkelütött reggeli és napközbeni magazinjainak felkészületlen műsorvezetői elé és ha szerencséjük van, beférnek némelyik, főműsoridőben sugárzott nagyszabású esztrádműsorba is. Lesz persze lemezük is, a nagytudású szakmegfejtők talán már meg is írták a kiszemelt aktuális külföldi produkciók lenyúlását, biztos majdnem olyan jó lesz, mint az eredeti és ha szépen fogy, akkor akár aranylemez is lehet belőle, ami a szerzőknek egész szép pénzt hoz majd. Ja, valamennyi azért jut majd szegény megasztárjainknak is, hogy ne érezzék teljesen kisemmizve magukat. Persze azért a töredékét sem fogják eladni, mint mondjuk Matyi és a hegedűs vagy Balázs Pali.

Emlékszik még valaki a Kifutó győzteseire? Pedig ők sem voltak tehetségtelenek, nyilvánosságot is kaptak, sőt, a Warner le is szerződtette őket. Remélem, senki sem gondolja komolyan, hogy puszta véletlennek tulajdonítható, amiért négy produkció közül egyikből sem lett semmi. Nem kell hozzá túl bonyolult összeesküvés-elmélet, hogy összeálljon egy egész kerek történet arról, hogy milyen kényelmetlen helyzetbe hozza ezt a nagyon beteg magyar zeneipart, ha nagyobb tömegben jelennek meg önálló személyiséggel rendelkező, igazán tehetséges új arcok a terepen, akiket nem a gépezet tenyésztett ki magának.

És végül a kegyelemdöfés: a közönség ítélete, hiszen végülis állítólag minden rajtuk múlik. A Megasztárral egy időben látható Kozsó-Bebe boxmeccset (figyeljünk a mérhetetlenül perverz „zenei" vonatkozásra is), az Anettka-Pandora összecsapást és a többi hasonlóan magas színvonalú, komoly sportértékkel bíró mérkőzést sokkal többen választották, mint Ibolyát, Verát és Lacit. De ami talán még ennél is dermesztőbb, hogy a VV3-ban látható, életükkel mit kezdeni nem tudó, diszlexiás élőlényekre is hétről hétre legalább annyi néző volt kíváncsi, mint a Megasztár lelkes, tehetséges és tiszta tekintetű döntőseire.

Szép lenne, ha az idő megcáfolná sötét jövőképemet, de ahogy ez általában eddig nem történt meg, úgy most sem sok esélyt látok rá. Mindenesetre a TV2 máris gondoskodik róla, hogy ne legyen sok illúziónk a tehetségek gondozása iránti elkötelezettségükről. Itt az elődöntőket is beleértve előkerült legalább nyolc-tíz, nagyon komoly képességű előadó, akik már most, állítólag „félkészen" is leverik az itthoni aranylemez tulajdonosok többségét, tehetségben, elkötelezettségben és szorgalomban is. Ehhez képest a csatorna ősszel elindítja a Megasztár 2-t. Gondoljunk csak bele, hogyan érinti majd ezeknek a gyerekeknek a pályáját, ha az igényes Pandora-Anettka rajongókra sorozatban rázúdítják az újabb sztárjelölteket. Nem kell hozzá túl nagy ész, hogy kitaláljuk a választ, mint ahogy ahhoz sem, hogy megjósolható legyen az erőltetett sietség káros hatása a második sorozat szereplőire nézve is. Nem is az énekesek karrierje iránti morális felelősséget kérhetnénk számon egy tévécsatornán, hanem legalább annyit, hogy saját érdekeit is szem előtt tartva ne csak a mindent azonnal lekaszálni akarás rövid távú szempontjai vezéreljék.

Úgy érzem, ezen a fórumon kötelességünk felhívni új zenészkollégáink figyelmét arra, hogy legyenek felkészülve a lehető legrosszabbakra, akkor talán kisebb csalódásokkal megúszhatják a kinti valóságshowt is. Nagyon szurkolok nekik, mert a legtöbbjük abszolút megérdemelné.

(Zenész magazin, 04.xx.)