Bevezető

Elektronikus dobolás? Mindig nagy bajban vagyok ezzel a témával. Az indokláshoz egy kis történeti hátteret kell adnom.

A kezdetek

Amikor a '80-as években megjelentek az első, -földlakók számára is megfizethető- analóg dobszintetizátorok, dobgépek és digitális samplerek, az egész zenészvilág a dobosokat is beleértve nagy érdeklődéssel fordult az új technológiák felé. A dobosok szinte műfaji határok nélkül egészítették ki akusztikus dobkészleteiket az új eszközökkel és lelkesen kezdték felfedezni az általuk megnyíló új lehetőségeket. Az első próbálkozásk közt volt persze sok olyan, ami ma már inkább megmosolyogtatóan hangzik, de azért Billy Cobham, Peter Erskine, Phil Collins, Lenny White, majd néhány évvel később Steve Smith, Will Calhoun, Kenny Aronoff, Dave Weckl és a legnagyobb hatású dobosok közül sokan mások néhány év alatt mégis megmutatták a világnak, hogy mennyi mindenre lehetett kreatívan használni az új játékszereket.

Időközben a zenei piacon egyre nagyobb arányban készültek olyan felvételek, ahol a ritmusalapokat már teljesen elektronikusan állították elő, az akusztikus dobok teljes mellőzésével. A kezdetektől eltérően a tendencia később már olyan produkciókat is utolért, ahol a műfaj hagyományai egyértelműen élő dobot igényeltek volna, mint pl. a Roxette és a hasonló, rockosnak tűnő popzenék. Ez mára oda vezetett, hogy gyakorlatilag semmilyen stílusú zenében nem okoz meglepetést egy teljesen szintetikus dob alap.

Furcsa fejlemények

Az évek során a hardverek egyre olcsóbban egyre többet tudtak, így a józan ész azt diktálta volna, hogy a dobosok egyre szélesebb rétegei élnek a könnyen elérhetővé váló lehetőségekkel. És itt érkeztünk el a bevezető mondatom magyarázatához: azért vagyok bajban az elektronikus dobolással, mert ahelyett, hogy az előbb említett józan ész szerint alakultak volna a dolgok, valami meglepő történt. Az elmúlt néhány évben felnőtt professzionális dobosgenerációk jelentős része teljesen magára hagyta az elektronikus eszközöket, míg a másik oldalon kezdő dobosok nagy tömegei használnak olcsó, meglehetősen kevéssé meggyőző hangú és minden szempontból alig használható digitális hangszereket, azokat is elsősorban arra, amire a legkevésbé alkalmasak: az akusztikus dobok kiváltására.

A dolog azért érthetetlen, mert a zene fejlődési irányai miatt pont a dobosok azok, akiknek először mondták a zenekarvezetők a stúdióba menetel előtt, hogy "nem kell jönnöd a felvételre, megoldjuk géppel és/vagy groove CD-kel". Gyorsabb, így olcsóbb és még jobban is szól (legalábbis azt hiszik). A végeredmény sokszor nagyon ízléstelen, nehezen vagy alig vállalható. Ennél a forgatókönyvnél semmivel sem jobb az az eset, amikor a dobos szabadul be a számára ismeretlen gépek közé anélkül, hogy tisztában lenne a határaikkal és akusztikus dobként próbálja meg használni őket, akár programozásról, akár elektromos dobokról van szó.

Mit várhatnánk a dobosoktól?

Épp emiatt kellene a dobosoknak a leginkább tisztában lenni minden olyan technológiával, amivel egy ritmus alapot elő lehet állítani. Ezzel szemben egyre ritkábban találkozom olyan megközelítéssel, mint amit Lenny White mesélt nekem egy közelmúltban készített interjúban: "Amikor a '80-as években megjelent a LinnDrum, azt gondoltam, hogy 'hú, ez a cucc munkát fog elvenni tőlem', úgyhogy inkább megtanultam használni, hogy akkor is engem hívjanak, ha ezzel akarnak alapot gyártani". A jelenségnek számos oka van, amelyek közül itt csak a különféle eszközök programozásának komplexitását emelem ki, ami sokakat visszariaszt attól, hogy elmélyedjenek benne. Ezt csak megerősíti az a tény, hogy nagyon kevés olyan oktatóanyag készült, ami segítené a dobosok eligazodását az alkalmazási lehetőségek között, így a próbálkozások többnyire kimerülnek az akusztikus dobok kétes értékű, műanyag ízű reprodukálásában, vagy néhány, a gyanútlan hallgatóság ijesztgetésére alkalmas hangminta triggerelésében.

Ezeken a feltöltés alatt álló oldalakon ahhoz nyújtok segítséget, hogy a dobosok a ma készülő produkciók jelentős részének ne csak fültanúi, hanem aktív résztvevői lehessenek.